nap
óra
perc
másodperc

A Z generáción is múlik a hazai vegyipar jövője

A digitális világban felnőtt Z generáció nehezebben tolerálja a munkahelyi kötöttséget, sok cég küzd ezért a tehetséges fiatal kollégák megtalálásával és megtartásával. A hazai vegyipar legnagyobb vállalata, a BorsodChem ezért nagyot lépett: kifejezetten a fiatalok igényeire alapozva vezetett be juttatásokat és alakított ki karrierpályákat, emellett pedig képzési programot is indított a szakember utánpótlásért.   

A magyar vegyipar hagyományosan erős pillére a hazai gazdaságnak, és közvetlenül 100 ezer főt foglalkoztat országszerte. Sőt, a vegyipar és a műanyagipar Magyarország 2024-2030-as időszakra vonatkozó versenyképességi stratégiájának kiemelt ágazatai, így komoly szerepük van abban, hogy a technológia-vezérelt európai ipar élvonalába kerüljünk, a kutatás-fejlesztés-innováció területen pedig regionális vezető szerepet töltsön be hazánk. Az ágazat azonban nem feltétlenül az első választás, ha a mai fiatalok karriervágyait nézzük. A legnagyobb hazai vegyipari vállalat, az európai műanyaggyártásban is meghatározó szerepet játszó BorsodChem ezért komplett képzési és juttatási programot alakított ki a fiatalok igényeihez igazodva.

„Vonzerő tekintetében a vegyipar nem tud versenyre kelni az olyan közkedvelt ágazatokkal, mint a telekommunikáció vagy az informatika. Van azonban egy hatalmas előnyünk ezekkel a területekkel szemben: míg a legtöbb ágazatban nehezen kiszámítható és bizonytalan a jövő, addig a vegyipar hosszú távon gondolkodik, így stabil munkahelyet és jól tervezhető karrierutat tudunk biztosítani a hozzánk jelentkező fiatalok számára, pontosan látják, hogy mennyi idő, munkatapasztalat és szakmai fejlődés után milyen munkakörbe tudnak eljutni. A kiszámíthatóság pedig a mai fiatalok számára is fontos érték” – mondta el Varga Béla, a BorsodChem PR vezetője. 

A fiatal korosztályhoz igazodó juttatási rendszer

A vállalat kiemelkedő béren felüli juttatási csomagot nyújt a dolgozóknak, ami – többek között – ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat, cafeteriát, évente másfél havi alapbérnyi jutalmat, teljesítménybónuszt, nyugdíjpénztári hozzájárulást, családbarát támogatásokat tartalmaz. Mindezen felül azonban bevezetett még kifejezetten a fiatalok számára szóló elemeket is, így például vissza nem térítendő pályakezdési támogatást és kamatmentes lakásvásárlási kölcsönt. Sőt, a vállalat fiatal szakembereinek nagy része kap lehetőséget arra, hogy Kínába utazzon az anyacég Wanhua telephelyeire, és ezzel még szélesebb képet láthatnak a vegyiparban elérhető nemzetközi technológiákról. 

Hiányszakma lehet a vegyészmérnök?

Fontos kérdés azonban, hogy vannak-e olyan tehetséges és agilis fiatalok, akik továbbfejlesztik a hazai vegyipar innovatív technológiáit. A vállalat ezért aktívan részt vesz a vegyipari szakember képzésben: kulcsszerepet játszott a debreceni vegyészmérnök szak, a miskolci vegyészmérnök képzés és a kazincbarcikai kihelyezett levelező vegyészmérnök képzés létrehozásában, duális képzőhelyként is működik, illetve ösztöndíjrendszerrel és pályakezdőknek szóló programmal is ösztönzi a fiatal tehetségek fejlesztését.

Emellett a vállalat az alap- és középfokú kémia, illetve természettudományi oktatásba is bekapcsolódott: saját oktatási központján keresztül a kisiskolásoknak kémia szakköröket szervez, a helyi gimnáziumban vegyipari fakultációt, versenyeket szervez, és tanulmányi ösztöndíjat biztosít, továbbá a gödöllői fejlesztési központ is rendszeresen megnyitja kapuit a gyerekek előtt. 

„A vegyipar gyakorlatilag élethosszig tartó tanulást, fejlesztést jelent. Ráadásul nem egy kizárólag fehérköpenyes munka, hanem a mérnökök nagyobb része terepen is tevékenykedik, aktívan részt vesz a technológiai folyamatokban. Azonban aki egyszer belekóstol ebbe a világba, azt rabul ejti” – összegezte a szakma fő jellegzetességeit Varga Béla. 

hu_HU

Ugye nem felejtetted el? Ma éjfélig még kedvezményesen nevezhetsz!

2025. május 10-én egyedülálló kaland vár rád, amelyet a természet, a mozgás és a közösség varázsa színesít. Csatlakozz a Tour de Tisza-tó mezőnyéhez, és írd be a neved az esemény történetébe! Válaszd a kihívásokkal teli 100 és 65 km-es távot, vagy élvezd a 28 km könnyed bringázást – akárhogy döntesz, itt minden pedálfordulat egy új élmény.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.